Helyes blog
Hírek, érdekességek, helyesírási kérdések

Katasztrófavédelem

Közönségszolgálat
2015. december 4. 11:00 | LZS

Egyik kedves levélírónk arról érdeklődött, helyes-e az a szó, hogy katasztrófavédelem – persze nem helyesírási szempontból, hanem maga a szóalkotás.

Olvasónk azt kérdezte, hogy a katasztrófavédelmi szervezet mennyire felel meg a magyar nyelv szabályainak jelentéstani szempontból. Azzal érvelt, hogy véleménye szerint a katasztrófavédelem szó azt jelenti: megvédeni a katasztrófát valamitől – holott a szándékolt jelentés éppen az ellenkezője: az emberi élet és az anyagi javak védelmezése az előálló katasztrófák esetén. Kérdezőnk szerint a jelentést pontosan visszaadó szóösszetétel a katasztrófaelhárítás lenne.

Lássuk, mit mondott erről az MTA Nyelvtudományi Intézet nyelvi tanácsadó szolgálatának munkatársa.

Amit a katasztrófavédelem jelentésével kapcsolatban ír, igaz, ha birtokos jelzős összetételként értelmezzük, ’katasztrófának a védelme’. De a jelentés így is értelmezhető: ’katasztrófával kapcsolatos, azzal összefüggő védelem’, azaz jelentéssűrítő összetételként fogjuk fel. Megfelel a jelentéstani, szóalkotási szabályoknak, analógiáknak, a logikai helyesség mellett pragmatikai, használati helyesség is jelen van az értelmezésekben. Gondoljon csak ilyenekre: halászlé, sétálóutca, leszáll a buszról stb. Használható tehát nyugodtan a katasztrófavédelem, és persze a „világos” szemantikájú katasztrófaelhárítás is tökéletes.

A kép forrása: vilagesegyebkatasztrofak.blogspot.hu.

Hozzászólások betöltése...